Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

főzés, vasalás,gyereknevelés,swinger

kissmekataswinger

kissmekataswinger

(N)Égy (d)es hármas

2016. december 05. - KissmeKata

Sziasztok!

Régen írtam már bejegyzést, pedig sok minden történt azóta velem, velünk.

Voltunk többször lent a klubban, volt sajnos olyan is, hogy nem jött össze semmi.

A swinger ugyanolyan, mint egy első randi, ha nincs meg a szimpátia és a kémia, nem lesz szex.Kicsit csalódott voltam az első ilyen alkalomkor, de tényleg arról szól az egész, hogy akarjuk a másikat és akarjanak minket, legyen  kölcsönös a vágy. Az is hatalmas élmény számomra, hogy úgy szeretkezem a párommal, hogy néznek minket és közben hallgatom mások gyönyörét.Majd legközelebb...

Így is lett, egy hétre rá újra megpróbáltuk.A nyár az utolsókat rúgta, kevesen voltak, nem nagyon jöttek az emberek.Most nem figyeltem fel senkire különösen, aztán mellénk ült a társalgóban egy pár. Hasonló korúak lehettek, mint mi.Párom elment egy italért, amikor a lány megkérdezte, pénteken mindig ilyen kevesen vannak?

Mire visszaért az én Drágám, már beszédbe is elegyedtünk.Kiderült róluk, hogy ők is házaspár, szintén régóta vannak együtt, úgy mint mi és nekik is van egy pár gyerekük.

Sok volt a hasonlóság, Klári és Anti ( hívjuk őket így) is nemrég kezdték a swingert, csak szombaton szoktak járni, amikor sűrű az öröm.Megtaláltuk a közös hangot, jókat nevettünk és ott volt a várva várt kémia...

 Kiderült, Klári is szereti a lányos dolgokat, hamar egymásra hangolódtunk a fiúk legnagyobb örömére.

Felmentünk keresni üres helyet,akadt is, de sugallatomra kedvencemet, a tükröst választottuk.Hamar neki is vetkőztünk és nem látszott a kis kombinéban micsoda jó teste van a lánynak.Gyorsan "kizártuk" a fiúkat és nem győztünk betelni egymás kényeztetésével.Gyengéden csókolóztunk, majd elindultam lefelé végig a nyakán, egyenesen le a mellbimbójához.Finoman szívtam befelé és körköröztem a nyelvemmel, persze kéjesen felsóhajtott, nehezen hagytam ott, de aztán szomjaztam az újabb csókjára.A fiúk is beszálltak, amíg mi egymásba voltunk gabalyodva ők simogatva kényeztettek minket, ahol értek.

sexy-font-b-kissing-b-font-font-b-girls-b-font-hot-underwear-lesbian-art-huge.jpg

Forrás:dreamstime.com

Feleszméltünk mind a ketten és gyengéden odafordultunk a párjainkhoz először a sajátjainkhoz, majd cseréltünk.Majd jött a fejelvesztős négyes, hol az egyik farok a számban, hol a másik, csókok, nyögések, kezek...imádok ebben az álomban lebegni.

Majd Klári megszólalt: - Feküdj rám! - így tettem és vadul csókolóztunk és pettingeltünk tovább.

Amikor újra külön váltunk, akkor a párjaink kényeztették a csiklóinkat és mi cserébe vadul szoptuk őket.

Zuhantunk bele az örvénybe, megszűnt négyünk körül a világ, pedig jó páran néztek minket a függöny mögül is és az emeletről is.

Ismét Klári szólalt meg: - Mutassuk meg a pasiknak, hogy kényezteti egymást két csaj!

A férjeink ezt nagy örömmel vették,testünket simogatva figyelték, ahogy előbb felváltva nyaltuk egymás punciját, majd pedig egyidőben.

Eszméletlen finom volt Klári puncija, sima, édes és jó nedves.Megkerestem a csiklóját és addig nem akartam abbahagyni a nyalást, amíg el nem élvez.Anti segített egy kicsit nekem, addig ő ujjazta a párját,az én párom pedig csókolozott vele és simogatta a gyönyörű melleit. Munkánkat siker koronázta, kaptunk cserébe egy hangosan feltörő orgazmust.

Folytattunk tovább, hiszen a fiúk is és én is még nagyon fel voltunk izgulva.Különváltunk, én jó gyorsan magamba fogadtam Anti farkát.Vadul tolta puncimat és bár szabadkozott nem bírja sokáig, nekem elég volt az idő és nagyot élveztem karjaiban.A hangokból ítélve kedvesemék is jól érezték magukat.

Egy darabig még pihegtünk, majd visszamentünk a földszintre. Ittunk egy-egy pohárral és sokat nevettünk. Klárival igazi királynőnek éreztük magunkat, még koronánk is volt, kértük a recepcióról.

Kis idővel később Klári mellé leült egy pár és amíg mi Antival beszélgettünk, addig Klári felment velük az emeletre.

Anti javaslatára beültünk a jaccuzziba és itt beszélgettünk arról a bizonyos kémiáról is, ami láthatólag ma este megvolt...

A pezsgés után Klári még mindig nem került elő, de úgy döntöttünk felmegyünk hárman. Jó döntés volt.

Fentről lenéztünk  mind a hárman a szeretkezőkre, Anti már eközben is a fenekemet simogatta. Nem volt kérdés, már mentünk is be egy szeparéba.

Fantasztikus volt, két pasi kényeztetett , én cserébe hol az egyiküket szoptam, hol a másikat.

Simogattak, nyaltak, ujjaztak és én ezt rendesen viszonoztam mindkettőjüknek. Az első csúcspontot úgy értem el, hogy a Szerelmem csókolt, Anti a csiklómmal játszott és én vertem a meredező szerszámukat.

Nem voltam hálátlan az orgazmusért. Anti hátulról belémhatolt, a mellbimbómat morzsolgatta, én közben szoptam a Szerelmem kőkemény farkát. Ekkor ért a második hatalmas orgazmus, nem csak én remegtem meg, hanem a két fiú is, az egyikük a punciba ment el a másikuk a számba élvezett.

Megvolt az édes hármas..két pasival.

rippling-male-torso-5-211161.jpg

Forrás:dreamstime.com

 

Előtte pedig a négyes .....és végre orgazmusig nyalhattam egy nőt!

Lementünk,megkerestük a lányt.Sajnos ő nem érezte jól magát azzal a párral, ott is hagyta őket, de nekünk nagyon örült.

Egy darabig még beszélgettünk, aztán Klári fáradt lett és elindultak haza.Kifelé menet még Anti odasúgta szívesen lenne még egyszer velem,mert nagyon jól érezte magát.

Végül szomorúan búcsút vettünk egymástól.

Otthon nagyon feldobottak voltunk. Megbeszéltük, hogy fantasztikus volt ez a négyes és a páromat mennyire spanolta, hogy úgy kényeztetem a számmal, hogy közben hátulról tesz boldoggá egy másik férfi.

 

Azóta is emlegeti, hogy szívesen ismételné....én is.

 Üdv,

Kata

Hatost dobtam

2016. szeptember 14. - KissmeKata

Sziasztok!

Ismeritek azt a beszólást:Minek örülsz hatost dobtál? Igen....,olyan hatos élményben volt részem,hogy nem csak örültem, hanem őrültem is.

De kezdjük az elején.

Első swingeres élményünk annyira meghatározó lett, hogy mindketten vágytunk vissza.Kiválasztottuk a napot és a szokásos izgalommal vártuk.Nem hiába...

Amikor megérkeztünk a ház elé még kevesen voltak és az ismerős izgalommal öltöztünk át.

A meleg nyári nap hangulatához passzolt a vörös csipkés melltartóm és tangám.Kikértünk a bárban egy-egy italt és leültünk a társalgóba a vörös kanapéra.Ez a sok tüzes szín már sugallta, forró lesz a mai éjszaka.voros-fehernemu.jpg

                                                       Forrás:wallpaper.com

Szépen lassan telni kezdett a klub, a társalgó másik fele már igen zajos volt egy társaságtól, akik már elég hamar jól érezték magukat.Mi pedig még vártunk a bekapcsolódással.Érdemes volt, mert a jobb oldalunkra érkezett is egy helyes pár.A lány pont esete az én Drágámnak.Nagyon vékony, szőke,hosszú lábú, pici cicikkel, egy eszméletlen szexi fekete bodyban.

Elkezdődik a megszólítsuk, ne szólítsuk dilemma, az idő ellenünk dolgozik.A páros fiú tagja elmegy a masszőr sráchoz, így egyszerű a képlet, megszólítjuk a lányt.

 Jó vele beszélgetni. "V". elmeséli, hogy külön-külön voltak már a párjával, "T"-vel itt, de most először vannak együtt.Vidékiek és nyaralás közben gondolták úgy, feldobják az estjüket.Figyelem az ajkát ahogy beszél, már most itt lent megcsókolnám.Ahogy a levegőt veszi átsejlik a fekete vékony anyagon a kis hetyke mellbimbója, már engem is izgat, nem csak a páromat.

Érkezik mellénk még egy pár és érdeklődnek csatlakozhatnak-e hozzánk? Ötösben folyik tovább a beszélgetés és megtudjuk, hogy "Zs" és "I" már régebbi motorosok.Nagyon szimpatikusak, "Zs" sugárzó nő, bájos mosollyal, "I" kevésbé beszédes, de van benne valami megnyerő.A masszázs után "T" -vel kiegészülve hatan folytatjuk az ismerkedést.

Pechünkre "V"-nek későre van időpontja a masszőrhöz, de egy ilyen lányt nem szeretnénk elszalasztani."Zs"-ék eltűnnek fent, mi pedig a pezsgőfürdőben várjuk az éjfélt.Nagyon izgat a meztelen bugyogás és az agyam is terveket szövöget.

a_beautiful_sexy_blonde_girl-wallpaper-960x600.jpg

                                                      Forrás:wallpaper.com

 

Már nem bírunk magunkkal, felmegyünk ketten az emeletre, bemegyünk a tükrös ágyhoz és leterítjük a lepedőnket.

Szemben a tükörben látom, hogy dögös vagyok a piros szettben,nézem magamat,a hasam kockáit, a vékony derekamat és azt is látom, hogy a szerelmem már nagyon rám van indulva.Izgalommal figyelek kifelé, a lépcső felé, nézem a közeledő párokat és jön a lent megismert szőke tünemény a pasijával.Őt is jobban megnézem most már: jóképű.Bebocsátást kérnek, még jó , hogy bejöhetnek.

Elkezdünk szeretkezni először párjainkkal, majd kedvesem megkérdezi szabad-e csatlakoznunk....még szép...elkezdem simogatni, csókolgatni és keveredünk."V"-nek édes az ajka, fantasztikus a csókja, egy nő csókja!

Az ágy végén megjelenik "Zs" és "I", egyikünknek sincs ellenvetése a hatos fogathoz.

Belezuhanok egy csodás álomba, nem tudom ki simogat,csak néha érzékelem és látom ki ér hozzám és ki csókol.

Hol "Zs" punciját simogatom, hol "V" mellbimbója van a számban vagy "T" és a párom csókol felváltva, miközben "I" nyalja az én puncimat.

Remeg a testem és olyan nedves vagyok az izgalomtól, hogy kancsót lehetne vele megtölteni.

Akkor megtörténik az első csoda. Előttem van "V" kopasz, pici, finom puncija és én nyalom, szerintem az én Édesem agyvérzést kap az élménytől..., de nem, mellém jön és levált, ő nyalja tovább.

girl-119371-_www_wallpino_com_-4967ca5717087f32b0f3-800-480.jpg        Forrás:wallpino

 

Valahogy osztódunk és én elkavarodok "Zs"-vel és "I"-vel az ágy egyik felére, a párom pedig "V"-vel és "T"-vel fonódik tovább.

"Zs" asszisztáló szerepet vállal és amíg a párja kényeztet, ő segít neki, de nem annyira aktív, azért a melle nagyon finom és a csókjai is..."I" nagyon jól nyal és hamar jön is az első orgazmusom.Utána keresem a párom tekintetét, akinek éppen akkor "V" szopja a farkát és dobok neki egy puszit.Minden rendben van, mindketten jó helyen vagyunk.

Folytatódik tovább az álom, gyorsban még egyszer elmegyek mert "I" kitartóan nyalja a csiklómat és ujjaz, miközben a páros lány tagja simogat.Meg is kérdezi:

- Jól esik?

- Igen, nagyon.-válaszolom.

- Akkor élvezd!- mosolyog rám, én pedig élvezem.

"I" ágaskodó farkát kezdem el szopni, nagy élvezettel, közben hátulról kényeztetnek, majd kapom "I"-től a bókokat.

- Csodálatos vagy!- suttogja a fülembe a szótlan fiú.Gumit húz, majd hátulról megajándékoz egy harmadik orgazmussal. Spanolt, hogy közben a férfi akit szeretek karnyújtásnyira tőlem dugja a szőke tüneményt.

Belekezdünk egy utolsó összefonódásba, már megint nem tudom, ki kivel és hogyan, de valahonnan érkezik egy negyedik orgazmus, miközben "T" csókol, aki szintén élvez.

Elfáradtam, de édes ez a fáradtság.Kigabalyodunk, lezuhanyzunk és leindulunk lefelé.

"V"-ékkel együtt iszunk még egyet a bárban és próbálunk magunkhoz térni a finom kábulatból,megbeszéljük, fantasztikus volt, amit átéltünk.

"Zs"-éket nem látjuk, talán fent maradtak .Nagyon önzetlen volt a lány a férjével.Tulajdonképpen most raktam össze, kellettem "I"-nek és azért jöttek oda beszélgetni, mert "Zs" szerzett meg neki.Nagyon jó érzés, hogy ennyire akart egy férfi engem!

Átöltözünk, elköszönünk és elindulunk haza.Kint még nevetünk egyet "V"-ékkel,mert elcserélték a rendelt taxijukat és ketten a párommal hosszan nézünk utánuk, ezek az emberek fantasztikus élménnyel ajándékoztak meg minket!

Hazafelé a kocsiban vigyorgunk, mint akik hatost dobtak.Soroljuk egymásnak az élményeinket, hiszen nem láttuk mindig egymást.

Izgató beszélni róla, ezért, amikor hazaérünk, a fürdőszoba tükör előtt szexelünk még egyet.

Aztán nem kell ringatni és úgy zuhanok bele egy másik álomba, hogy az előzőből fel sem ébredtem.

Üdv,

Kata

 

 

Átlépni egy küszöböt

2016. augusztus 20. - KissmeKata

Sziasztok!

Szóval....,

az elhatározás megvolt: megyünk swingerezni!

Aztán jöttek a kételyek.

Mennyire erős a kapcsolatunk hozzá, eléggé felkészültünk-e arra, hogy egymás szeme előtt csaljuk meg a másikat?

Találunk-e megfelelő partnereket, akik hasonlóan hozzánk az igényességet kedvelik?

Melyik helyet válasszuk?

Rengeteg netes kutatás után az egyik legismertebb budaörsi helyet választottuk, ott ahol gyorsan telik az idő és csak ketyeg az óra tik-tak. :-)

Elkezdtünk tervezgetni, álmodozni.

Napközben és szex közben is mondogattuk egymásnak a helyzeteket.Igazán izgalmas munka közben pajzán üzeneteket kapni miközben még vagy hárman vannak körülötted.Egymásra kacsintani az esti közös családi vacsorán a gyerekek előtt.

 

swag_girls_art_irbis_production-wallpaper-1366x768.jpg

forrás:WallpapersWide.com

 

Nagyon spanolt mindkettőnket a dolog, már ettől izgalmasabbak lettek együttléteink.Egy ilyen heves szeretkezéskor azt súgta nekem a kedvesem- miközben éppen a számmal kényeztettem-, most arra gondol,mennyire szuper lenne, ha mögém állna egy pasi és jól belém tenné a farkát amíg én őt vadul szopom.

Hoppá! Ettől a perctől már nem volt kérdés, nemcsak a biszexualitásom miatt megyünk swinger klubba.

A kitűzött nap előtt két héttel már reggeltől csak erre tudtunk gondolni.Számokat küldözgettünk egymásnak viberen, 14, 13,12...mármint éppen ahány nap volt még hátra.

Aztán eljött a 0. nap is, egy péntek.

Szépen összeszedtük a fellépő ruháinkat és ünneplőbe öltöztettük a szívünket is.

Elindultunk vacsorázni és moziba....., ez volt a fedősztori otthon, mert hát az is kell.

Megálltunk a ház előtt és vártunk, még világos volt, szépen jöttek az emberek.

Én egyre feszültebb lettem...akartam én ezt?A párom ugyanilyen bizonytalan válaszokat adott, ő sem volt határozott.

Túl sokat hezitáltunk, kitört rajtam a sírás és hazamentünk. A mi 0. napunk is olyan csalódással teli lett, mint a Sziget 0. napján Rihanna.

Másnap is pocsék volt, jött az önvád, gyáva voltam.Tudtam, túl sokáig ültünk és vártunk, ha bele akarunk vágni, be kell menni!

Megbeszéltük, erősebb a kalandvágyunk. Kitűztünk egy újabb napot.

Újra jött a visszaszámlálás, a szexi üzenetek, a vágyak és újra elérkeztünk az utolsó naphoz.

Szerda volt aznap ,nyolctól ruhás, ismerkedős lehetőséget hirdetett a swinger honlapja.Odamentünk nyolcra, de erre a programra be kell jelentkezni. Nem tettük, benéztük.A kedves lány, akivel beszéltünk, mondta kilencre menjünk vissza. Nekünk tényleg ilyen nehezen indul a swinger kaland?

Végre letelt az egy óra és eszembe jutott egy régi Edda dal:

"Álmodtam egy világot magamnak.

Itt állok a kapui előtt"

Megjött az erő be tudtam lépni, be tudtunk lépni.

Odabent félhomály és kedves fogadtatás.A már említett kedves lánynál befizettük a hozzájárulást és máris az öltözőben voltunk.

Belebújtam fehér csipke melltartómba és csipke tangámba és már csak egy kicsit voltam feszült.

A tulajdonos hölgy odajött és nagyon jó házigazda módjára körbevezetett.

A torkomban dobogott a szívem.Láttuk a társalgót, ahol lassan gyülekeztek a párok. Felmentünk az emeletre, ahol még üresen megnézhettük a szabad szerelem színtereit: vízágy, tükrös szentély, körágy és a láncos zeg-zugokat.

Visszaérve a bárpultnál kértünk egy gin-tonicot és egy mentes koktélt és beültünk a társalgóba.

girl_and_cocktails-wallpaper-1366x768.jpg

forrás:WallpapersWide.com

 

A szerelmem odasúgta, hogy gyönyörű vagyok, itt már én is így éreztem.Tudom szexin áll nekem ez a szett, a sok edzés látszik rajtam.Éreztem a kíváncsi tekinteteket magamon.

Odaültünk beszélgetni egy szimpatikus párhoz. Kedvesek voltak,azt mondták bátrak vagyunk, hogy első alkalommal már nyitunk a párok felé. A lány azt mondta, ő ki se mozdult az öltözőből és minden zavarta, a pornó, a meztelenség, a hangok.Hát nem ők látszottak a legalkalmasabbnak, hogy megszűnjünk szüznek lenni, pláne, hogy a lány nem is volt oda a csajos szexért.

Azért elindultunk fel az emeletre, de csak ketten a párommal.

Ami ott várt,az az a csoda volt, amit álmaimban is láttam. Mindenhol szeretkező emberek,gyengéd sóhajok, halk sikolyok, szex, szex, szex....

Nagyon benedvesedtem a szerelmem is ágaskodott, csókolózni kezdtünk egy kanapén.Szemben velünk egy hármas volt, ahol a lány álló kedvesét szopta, őt pedig egy másik férfi nyalta.Alig bírtam tűrtőztetni magam, eszméletlen látvány volt.

Ledobtuk a körágyra a lepedőnket és meztelenre vetkőzve szeretkezni kezdünk, mellénk huppant egy másik pár.

woman_lying_on_the_bed-wallpaper-1366x768.jpg

forrás:WallpapersWide.com

 

A szemem sarkából láttam vagy 3-4 szingli pasi néz minket, nagyon élveztem. Felpucsítottam , jelezte az én drágám, nem az esetem egyik pasi sem és inkább ő elkezdte a csiklómat izgatni a nyelvével. Ebben a helyzetben, mindenhonnan élvező hangok,nézik ahogy élvezek, gyorsan és hangosan jött az orgazmusom.Fordultunk,minden néző legnagyobb örömére a párom belém hatolt és ő is eljutott a csúcsra.

Igaz, hogy egymással szeretkeztünk, de ez már így is egy nagyon különleges helyzet volt.Fantasztikus közös élmény.

Azon a napon nem csak annak a háznak a küszöbét léptük át, hanem egy másik különleges titkos élet küszöbét is.

folyt. köv.

 

Üdv,

Kata

 

 

Üdvözlünk a blog.hu-n!

Kezdődik...

2016. augusztus 13. - KissmeKata

Sziasztok!

Az emberek nagy részének van valamilyen elképzelése a swinger klubok világáról...

A többség elítéli, azt gondolja, hogy csupa szexmániás férfi és nő gyűjtőhelye, akik perverz vágyaikat vad orgiákba fojtják.Ezen a helyen csakis csúnya és beteg dolgok történnek és el is kell kerülni messziről ezeket a helyeket, sőt beszüntetni mindet, a helyüket pedig be kell szórni sóval.

Nos azt gondolom ezek az emberek nincsenek tisztában mi történik odabent, csak a jól megszokott előítéletük mondatja velük azt ,amit a társadalom elvár tőlük.

Mit csináljon az a családanya, hosszú évek óta boldog házasságban élő, a szexet nagyon szerető nő, aki tudja, hogy nagyon érdekli mi van ott?

Először is vallja be magának: Igen, perverz vagyok! De nem aberrált!

Persze nálam sem jött ilyen hirtelen.Apró lépéssekkel jutottam el a szüzesség elvesztésétől a vad vágyak kiéléséig.

Először csak az izgalmasabb testhelyzetek jöttek.Szerintem eddig mindenki eljut.

Aztán jött az orális szex. Remélem ez is mindenkinél pipa? ( értsd a pipát, ahogy akarod ! :-) )

Utána izgalmas helyszínek, fényes nappal, játékszerekkel, pornó...ez a szexevolúció.

Legalábbis nálam.Sorra értem ( értünk) meg ezekre a csodákra. Mertük élvezni az életet, mertük élvezni a testünket, mertük élvezni azt is ,ami mások számára tabu.

Aztán idővel rájöttem, hogy van velem egy másik "bi"bi is, azon kívül, hogy szexmániás vagyok.

Azt gondoltam tök normális dolog nézni a többi nőt az utcán, a strandon, a konditerem zuhanyzójában, hiszen csak megnézem, hogy jobb- e a popsija az enyémnél?Az is normálisnak tűnt, hogy ha láttam egy jó csajt, akkor szóltam a páromnak, nézze már meg milyen jól néz ki.Aztán idővel rájöttem, hogy azért nézem a nőket, mert tetszenek.Esetem is van :sportosan izmos,kerek fenekű, kis mellű ,vörös szeplős lányok.

Na jó nem vagyok válogatós, jöhetnek más hajszínűek is a lényeg:vékonyak legyenek és szeressék, ha egy nő halmozza el őket élvezetekkel.

Jöttek is a fantáziavilágban a lányok sorra,rászoktunk a párommal a pornóra. Időnként, hogy feldobjuk a napot,így lehettünk négyen az ágyban.Nagyon izgatott. Két lány látványa, akik szeretik egymást. Hmmm.

Az szinte közhely, hogy minden férfi álma a hármas szex,két nővel.Tudta a párom, hogy izgat a leszbipornó, persze hogy nyaggatott a témával.Akkor még magamnak sem mertem bevallani, hogy biszexuális vagyok, nem hogy neki.Jó, de hogyan valósítható meg? Elkezdtem utána nézni.Ismerős?Kizárva, nagyon rosszul sülhet el.Fizettet szerelem?Nem, nincs meg az az odaadás, ami az igazi örömet nyújtaná.Ezért nem ez lett a 40.szülinapi ajándéka.

Ahogy múlt az idő, mindketten egyre jobban akartuk a dolgot, ekkor hozta fel a párom, menjünk el swingerklubba.

Hónapokon át kerestünk. Olvastuk a blogokat, élménybeszámolókat és végre megérett az elhatározás.

Kitűztük az első nap dátumát!

folyt.köv.

 

Üdv,

Kata

 

 

 

 

süti beállítások módosítása